Egyesületünk a szegedihez hasonlóan képviseltette magát a budapesti Szabad Szoftver Konferencián és Kiállításon is, amely 2011. november 12-én kerület megrendezésre a BME Informatikai épületében. Felkérőnk az FSF.hu Alapítvány volt, akinek ezúton is köszönjük a remek szervezést, és a lehetőséget!
![]() |
A konferencia programjában többek közt az Egyesület egyik támogató tagja, Ádám Szilveszter (Sziszi) szerepelt, ahol előadásában ,,Java -- mi újság licenc fronton?'' kérdést igyekezett megválaszolni. A másik, számunkra fontos szereplő a FreeBSD Projekt színeit képviselő Kövesdán Gábor volt, aki a Szegeden már bemutatott munkáját adta elő ismét, ezúttal a szélesebb, hazai közönség előtt, ,,Heurisztikus regex mintaillesztés a FreeBSD-ben a TRE könyvtár segítségével'' címmel. A hozzá tartozó videóanyag elérhető azóta már fel is került a YouTube-ra. Az előadások tartalmáról részletesebben a konferencia kiadványában lehet olvasni.
![]() |
A kiállításon pedig az Egyesület tagjai állták a sarat, akik standja meglepően népszerűnek bizonyult, és a korábbiaknál sokkal nagyobb tömeg gyűlt köréje. Sajnos, egy logisztikai hiba miatt sikerült egy nappal elszalasztania a Németországból érkező csomagunknak a rendezvényt, így csak NetBSD lemezekkel, valamint FreeBSD szórólapokkal és matricákkal tudtunk kedveskedni az érdeklődőknek.
![]() |
Egyik tagunk, Guska röviden így számol be erről: ,,Szokás szerint nem tudtam bemenni előadásra, csak a kinti légkörről tudok nyilatkozni. Én kb. 9.30 környékén értem oda és számomra meglepően sokan tébláboltak a kiállító téren. A CD-k és matricák majdnem teljesen elfogytak már mire én odaértem, így csak a szórólap maradt délutánra. Hiába, legközelebb megérné beruházni tejkaramellára, hogy legyen mit a papír mellé adni (a pattogatott kukorica mintájára)! Nekem a szervezés tetszett, és az elhelyezésünk is ideális volt, mivel az egyik olyan terem közvetlen bejáratánál voltunk, ahol rengetegen jöttek ki és be.''
![]() |
(A képekért Pólya Balázst, a videóért pedig az SzSzK szervezőit illeti köszönet!)




